Egy szülinap margójára - Egy torta története

Mit tesz az ember lánya, ha kudarcba fulladt az előre eltervezett elképzelése az utolsó pillanatban? - Kinyitja a hűtőt és improvizál.
Így esett meg, hogy a szülinapi ünneplés előtti este rájöttem, hogy a kókuszos tortám alapjául szolgáló kókusztej megromlott, és hogy a második, a tartalékba vett, sem jó.
De kezdjük az elején. 
A nagymamámnak van egy isteni piskóta receptje, amit jól megtanított évekkel ezelőtt, és amiből csodálatos torta alapok készülnek. Tehát az alap megvolt. 
Úgy gondoltam, mivel édesszájú emberekkel ünnepelek, ezért (és azért mert télen valahogy jobban lecsúszik egy édesebb, kérmes torta is) végre kikísérletezhetem a raffello tortát, amit már egy ideje meg  akarok csinálni. Kókuszt, kókusztejet, vajat és mandulát is vettem, de mire odajutottam, hogy nekiálljak este lett. Nem baj gondoltam, így a hűtőben pihenhet egy éjszakát, ami nem sok és nem  is kevés, és másnapra tökéletes lesz. Na igen, de felbontottam az első kókusztejet, ami rossznak bizonyult, meg a másikat is, ami szintén, és akkor elöntött a pánik. Este már az ember lánya nehezen talál olyan boltot, ami nyitva is van, és árul is ilyen dolgokat, és egyébként is szakadt az eső. Semmi pánik, gondoltam, majd gyümölcsös torta lesz, de addigra már annyira elfogott a rossz érzés, hogy úgy döntöttem inkább korán kelek, és reggel megcsinálom, mintsem rossz idegi - és lelkiállapotban. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de ha stresszelek általában a sütés sem sikerül, úgyhogy inkább nem is kockáztattam.
Másnap szinte kipattant a szemem, és reggeli nélkül már neki is láttam. (Reggelizni fontos, és boldogsággal meg egy fajta nyugalommal tölt el, de erre nem szántam időt...majd utána, gondoltam.) Vagyis láttam volna, csak rájöttem, hogy a vaj nem lesz elég ahhoz, hogy egy magasabb tortát ezzel töltsek, és még kívülről is beborítsam vele. Vettem egy mély levegőt, kinyitottam a hűtőt, és megoldást kerestem. És akkor, valami csoda folytán megpillantottam a túrót, ahogy ott csücsül az egyik polcon. Talán akkor örültem neki utoljára ennyire, amikor Spanyolországból hazatérve túrós rétest ettem, itt ugyanis nagyon ritkán és nehezen tudom csak beszerezni, szóval egy kincsnek számít nekünk magyaroknak. És ott volt. Mintha a végzete lett volna, hogy tortakrém váljon belőle a szülinapomon.
Így hát végiggondoltam, és úgy döntöttem, hogy azt a pár szem kékáfonyát összetöröm, összekeverem a túróval és egy kis vajas krémmel, és meg is van a töltelékem.
Ez azért is volt ideális, mert a szilveszteri kettesben töltött koktélozós esténkről még maradt áfonyalé, amit a vajaskrémhez tudtam felhasználni a tej helyett, így ott is visszaköszönt a gyümölcs. És ezzel be is zárult a kör. Olyan volt, mintha a sors is így akarta volna.
Hogy tényleg jó lett, arra a bizonyíték az, hogy a keresztfiam, aki soha de soha nem eszik tortát, azért csak megevett egy szelettel.